NYÁRON BEZÁRNAK NÉHÁNY HÉTRE A MISKOLCI ÓVODÁK ÉS A BÖLCSŐDÉK IS

Sajtómegjelenések
 OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ MISKOLC MEGYE POLITIKA BELFÖLD AJÁNLÓ AKTUÁLIS SPORT VILÁG KÉPGALÉRIÁK NYÁRON BEZÁRNAK NÉHÁNY HÉTRE A MISKOLCI ÓVODÁK ÉS A BÖLCSŐDÉK IS

Június végéig, amíg a tanév tart, addig általában az óvodások és bölcsődések is az intézményekben töltik a napokat. Azokban a családokban, ahol iskolás gyermek is van, a szülők igyekeznek a nyári szünethez alkalmazkodni.

Az óvodai-, illetve bölcsődei ellátást egész nyáron biztosítania kell az önkormányzati fenntartású intézményeknek, mert ez a törvényi kötelezettségük. 

Júliusban kezdődik meg a nyári zárás időszaka a MIÓVI rendszerében. Két ütemben: az első július 2-től, a második július 29-től – mondta el a Miskolc Televíziónak Csizmárné Gede Erika, a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) igazgatója. A nyári élet ettől függetlenül már korábban, júniusban elkezdődik, amikor a tevékenységek rendszere alkalmazkodik a nyári élet ritmusához – tette hozzá. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy több időt töltenek a szabadban a gyerekek. Az élménypedagógia színes kínálatában szerveződik az óvodai játékidő. Ez mindig felhőtlen időszak az óvodák életében – tudatta a szakember. 

Mivel a szülők dolgoznak nyáron is, ezért sok gyermek ebben az időszakban is az óvodában van. Ezért a létszám tekintetében el lehet mondani, hogy megközelíti az év más időszakait. Csoportszinten ez átlagosan húszas gyermeklétszámot jelent. A zárva tartó intézményekből átkerülnek az óvodások az ügyeletes óvodákba, de összességében nem nagy a változás a létszámot tekintve – mondta a MIÓVI igazgatója. 

A város óvodái a két ütemben megosztva tartanak nyitva, illetve zárva. Zavartalan óvodai ellátást nyújtanak minden miskolci óvodáskorú gyermek számára, de az igényeket előre jelezni kell, hogy az étkezés biztosítva legyen számukra. Csizmárné Gede Erika arra is felhívta a figyelmet, hogy természetesen azoknak a gyermekeknek is rendelkezésre áll a lehetőség egészen augusztus 31-ig, akik elballagnak a nagycsoportból a nyár elején és szeptemberben már iskolások lesznek. Az ünnepség szép lezárása az ovis éveknek, de nem jelenti azt, hogy attól kezdve már nem kap ellátást a gyermek. 

 OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ MISKOLC MEGYE POLITIKA BELFÖLD AJÁNLÓ AKTUÁLIS SPORT VILÁG KÉPGALÉRIÁK NYÁRON BEZÁRNAK NÉHÁNY HÉTRE A MISKOLCI ÓVODÁK ÉS A BÖLCSŐDÉK IS

Miskolcon tíz bölcsőde működik a MESZEGYI keretein belül. Három hétig vannak zárva nyáron, öt intézmény zár be egyszerre – hangoztatta Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója. A Miskolc Televízió riporterének kérdésére hozzátette, a bölcsődék párokat alkotnak a város felosztása szerint. Vagyis a szülők az ellátást a bezárás idejére igénybe vehetik a sajátjuk helyett a kijelölt másik bölcsődében. Július 8-án zárnak első körben, másodszorra pedig augusztus elején – hangsúlyozta az igazgató. 
A szülőket már februárban tájékoztatták arról, hogyan lesz a zárás, ez nem is szokott problémát jelenti számukra – emelte ki Gúr Péter Attila. A családok felkészülnek erre az időszakra, jellemzően ilyenkor kevesebb gyermeknek igényelnek ellátást. Ezt pedig mindenkinek ott kell jeleznie, ahová jár a gyermeke. 

A MESZEGYI igazgatója elárulta azt is, hogy a nyári munkarend nem különbözik az év többi időszakától. A szakmai elvárások ugyanazok, a feladatellátásban sincs változás, hiszen az érintett korosztály számára – 3 év alatti kisgyermekek - pontos napirendet kell tartania az őket gondozó szakembereknek. 

Forrás: minap.hu

YouTube videó