Ezzel pont került a három éve elkezdett külső-belső felújítás végére.
A MIÓVI Stadion Sport Tagóvodája tavaly márciusban költözött vissza az időközben felújított épületébe. A renoválás során azonban ki kellett bontani a folyosón beépített öltőző szekrényeket. A hetvenes években készült bútorzatot később már nem lehetett visszatenni, ez pedig kissé megnehezítette az intézmény mindennapi életét.
- Mobil fogasokkal oldottuk meg a gyerekek zsákjainak tárolását, és öltözködni is csak így tudtak – mondta stábunknak Tóth Edina intézményvezető.
Bazin Levente önkormányzati képviselő szerint egy hosszú folyamat végére került pont.
- 2020-ban született meg a döntés, hogy teljes körűen felújítjuk a Stadion úti óvodát, illetve csoportszobával, tornateremmel és az ezeket kiszolgáló helyiségekkel bővítjük az épületet. A beruházás 2021 őszén indult és másfél évig tartott. A régi beépített szekrényeket is ki kellett bontani. Önkormányzati forrásból beszereztünk új szekrényeket, ezeket pénteken kezdték el beszerelni - tudatta a képviselő.
A bútorokban közel kétszáz gyermek tudja majd tárolni a ruháit, felakasztani ovis zsákjaikat. A beszerzés 2,5 millió forintba került. Az új szekrényeket természetesen piros-fehér színekben gyártották le. Az óvodában egyébként egész héten a gyereknapot ünnepelték: többek között volt bűvész műsor, kutyás bemutató, veterán autókat mutattak be az udvaron, de egy póni is „meglátogatta” a kicsiket.
Bazin Levente szerint a most átadott szekrényekkel tekinthető teljesen lezártnak az óvoda megújulása. Csupán egy feladat maradt még hátra: le kell festeni az épületet körülhatároló kerítést – ez szintén megtörténik a jövő hét folyamán. A kerítés új színe pedig – természetesen – piros lesz.
Forrás: minap.hu