A Pitypang Sport Óvoda kis felfedezői és családjaik csodás őszi kiránduláson vettek részt Miskolc-Tapolcán. Megtekinthették a Jézus Szent Szíve Sziklakápolnát, ellátogattak a Jézus-forráshoz, és közben gyönyörködhettek az erdő varázslatos, színpompás őszi ruhájában. Környezeti adottságainkat kihasználva igyekszünk a természet védelmére való nevelést a családokkal közösen elmélyíteni, hiszen hisszük, hogy a természetben töltött közös pillanatok formálják legjobban a gyerekek szemléletét és szeretetét a környezet iránt. Állatbarát Óvodaként különös figyelmet fordítunk arra is, hogy a gyerekek megismerjék és megszeressék az erdő élőlényeit, megtanulják tisztelettel és gondoskodással szemlélni az állatokat. Sport Óvodaként pedig fontosnak tartjuk, hogy a mozgás örömét a természetben is átéljék a gyerekek – a túra során vidám, játékos mozgás kihívásokkal tettük még élvezetesebbé a napot. A napot vidám beszélgetések, nevetés és sok-sok közös élmény tette felejthetetlenné. Köszönjük a családoknak, hogy együtt tölthettük ezt a gyönyörű napot a természet ölelésében!