MIÓVI I. Néphagyományőrző Csoportok Találkozója 2025. Április 24

MIÓVI József Úti Tagóvodája
MIÓVI I. Néphagyományőrző Csoportok Találkozója 2025. Április 24

MIÓVI József Úti Tagóvoda VADÓCA Néptánc csoportja is részt vett a Szent György Napján megrendezésre kerülő találkozón, amely egybe esett a Népviselet Napjával. Idén először de hagyományteremtő céllal került megrendezésre az óvodák közötti játékos vetélkedő. Ezen a jeles napon hajtották ki az állatokat ezzel is jelezvén a tavasz megérkezését. Ennek a jegyében minden csoport egy állathoz kapcsolódó versekkel, körjátékokkal színesített bemutatót tartott. A csoportok bemutatkozása után nyolc állomáson keresztül feladatokat oldottak meg a csoportok. A gyerekek nagyon élvezték a különböző tevékenységeket, csoportunk a “LEGCSALAFINTÁBB” díjat nyerte el. A népi játékokban gazdag feladatok megoldása után közös táncházzal zártuk a napot. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a találkozón, szívmelengető volt látni a szebbnélszebb viseletben lévő gyermekeinket.

Galéria