Miskolc önkormányzata folytatja óvodafelújítási programját. A felújítás célja, hogy komfortosabb, szebb környezetet biztosítson a gyermekek és a velük foglalkozó óvodai munkatársak részére.
Az intézményekben zajló kivitelezési munkálatok idejére az óvodások és az intézmények munkatársai ideiglenes helyre költöznek át - írja közleményében a városháza.
Az erről tartott egyeztetések során azt tartották szem előtt, hogy a gyerekek átmeneti új otthona minél közelebb legyen az anyaóvodához.
Dózsa György úti Tagóvoda
Az óvodai rész összes belső nyílászáróját cserélik. A csoportszobák, szociális blokkok, a közlekedők padló burkolatát és falfelületeit is felújítják.
Az épület egy részében a teljes gépészeti rendszer felújítása, a vizesblokkok átalakítása és felújítása is megtörténik, megoldódik a zárt terű helyiségek szellőzése és a teljes villamos hálózatot felújítják.
A Dózsa György úti Óvoda energetikai felújításának célja az épületben tartózkodók hőérzetének, komfortérzetének javítása, az épület az energiafelhasználásának csökkentésével az üzemeltetési-fenntartási költségek csökkentése.
A projektet két forrásból finanszírozzák.
A fogadó intézmény a MIÓVI - József úti és Brunszvik Teréz Sport Tagóvodája.
Szeder úti Tagóvoda
Új csoportszobát és hozzá tartozó helyiségeket alakítanak ki. Az intézmény bővül 279 négyzetméterrel: új főbejárat, igazgatási, nevelői ill. fejlesztői szoba, akadálymentes mosdó, csoportszoba, tornaterem és egyéb terek jönnek létre.
A meglévő épületrészben felújítják a melegítő konyhát, a csoportszobákat, a vizesblokkokat (beleértve ezen helyiségekben lévő burkolatok szükség szerinti cseréjét is), a villamoshálózatot, továbbá az ivó-, csapadék- és szennyvíz hálózati rendszert. Kiépül a villámvédelmi rendszer is.
Eszközöket szereznek be és a projektarányos akadálymentesítés keretében 1 db parkolót is kialakítanak.
Az épület meglévő szárnyainak és a tető hőszigetelése mellett cserélik a homlokzati nyílászárókat, napelemes rendszert telepítenek, valamint fűtéskorszerűsítés is történik.
A fogadó intézmény a Komlóstetői Református Általános Iskola.
Stadion Sport Tagóvoda
Az összes belső nyílászárót cserélik, továbbá a teljes épület padló burkolatait és falfelületeit felújítják a teljes gépészeti rendszer mellett. Új, zárt rendszerű kétcsöves fűtési rendszerre cserélik a jelenlegit, univerzális lapradiátorokkal. A radiátorok az épület fűtés szabályozásáért felelős távmenedzselhető központi épületvezérlő rendszer által vezérelt, vezeték nélküli kommunikációval működő okos radiátorszelepekkel ellátottak. A vizesblokkokat is átalakítják és felújítják.
A Stadion Sport Tagóvoda energetikai felújításának célja az épületben tartózkodók hőérzetének, komfortérzetének javítása, az épület az energiafelhasználásának csökkentésével az üzemeltetési-fenntartási költségek csökkentése.
A fogadó intézmény a MIÓVI – Diósgyőri Tagóvodája.
Forrás: minap.hu