Április 14-én, hétfő délelőtt különleges hangulat lengte be a MIÓVI József Úti Tagóvodáját: együtt ünnepeltük a magyar költészet napját. Ez alkalomból versmondó versenyt és rajzpályázatot hirdettünk óvodásaink számára, akik nagy lelkesedéssel készültek az eseményre.
A gyermekek otthon, szüleik segítségével választották ki kedvenc versüket, amellyel aztán bátran kiálltak a közönség elé. A kialakított „színpadon” a tanult költeményeket elszavalták a legbátrabbak, amelyet a többi gyermek érdeklődve és figyelmesen hallgatott. Megható volt
A versmondással párhuzamosan került sor a rajzpályázatra beérkezett alkotások értékelésére is. A gyermekek olyan verseket vagy verses meséket illusztráltak, amelyek különösen megérintették őket. A színes, fantáziadús rajzokból egy kis kiállítást is rendeztünk, annak
A versenyek során a gyermekeket két korcsoportban – 3-4 évesek, valamint 5-6-7 évesek – külön értékeltük. Minden résztvevőt megjutalmaztunk: a helyezést elérők ajándékcsomagot és oklevelet vehettek át, míg a többi kis versenyző emléklappal és apró ajándékkal térhetett
A rendezvény nemcsak szép emlék marad a gyermekek és szüleik számára, hanem hozzájárult ahhoz is, hogy már kisgyermekkorban megszeressék a verseket, és bátran vállalják az önkifejezést.
Büszkék vagyunk minden résztvevőre, és köszönjük a családok támogatását!
MIÓVI József Úti Tagóvodája nevelőtestülete