Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte a MIÓVI Szlovák Nemzetiségi Tagóvodája péntek délután a Bükkszentlászlói Közösségi Házban.
Eszláriné Markó Mónika intézményvezető a jubileumi megemlékezésen felidézte: az intézmény 1998. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt, hogy intézményes keretek között szlovák nemzetiségi nyelvi nevelés folyhasson Bükkszentlászlón. A tagóvoda országos szinten is elismert nemzetiségi nevelést valósít meg.
A MIÓVI-hoz tartozó intézmények közül egy csoportjával és tizenegy gyermekével a bükkszentlászlói a legkisebb. A Miskolci Integrált Óvodai Intézmény igazgatója szerint pontosan ez az a bensőségesség, amitől negyed évszázada támogató és inspiráló tud lenni ez a közeg. Csizmárné Gede Erika Judit nem csupán a mostani, de az óvoda volt dolgozóinak is köszönetét fejezte ki.
A miskolci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke felidézte: nagyon sokáig maguk a helyiek sem hittek abban, hogy az 1981 óta Miskolchoz tartozó egykori községben létesülhet valaha óvoda. Bárány Péter azonban úgy látja, a szülők többedik generációja által tanúsított partnerség olyan örökségükké vált mostanra, amit mindenképp meg kell őrizniük.
Az országos Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében tiszteletét tevő Kuczik Júlia úgy fogalmazott: az itt tevékenykedő pedagógusok tulajdonképpen „kétszer nevelnek”, amennyiben nem csupán magyar, de szlovák nyelven is megtanítják a mondókákat a kicsiknek.>
Köszöntőjében Varga Andrea Klára Miskolc olyan kincseként és gyöngyszemeként beszélt az óvodáról, melyre az azt fenntartó önkormányzat büszkén és hálával tekinthet. Az alpolgármester kiemelte: Miskolc mindig is befogadó város hírében állt, amit mi sem jelez jobban, mint hogy a szlovák mellett még nyolc nemzetiség rendelkezik nálunk önkormányzattal, és ad hozzá közös kulturális értékeinkhez.
Forrás: minap.hu